Egy csepp...k�t csepp...h�rom csepp...

A plafonr�l cs�p�g a v�z.

...�t csepp...

Ezt sz�molom minden es� ut�n, m�r nagyon hossz� ideje, ebben a s�t�t cell�ban �lve.

...nyolc csepp...

Mi�rt? Mi�rt haltak meg? �lland�an ez a sz�rny� k�rd�s k�noz.

...t�z csepp...

Hogy tehettem ezt vel�k? Az �n hib�m. Az a patk�ny meg a bar�tunknak merte nevezni mag�t. Mocskos �rul�.

Egy dementor halad el a r�csos ajt� el�tt, v�gigfut rajtam a hideg. Ezt nem lehet megszokni. �s nem is akarom. D�nt�ttem.

Nem gondolkodom, csak indulok: �tv�ltozom kuty�v�, �s lassan a r�cshoz s�t�lok. Kin�zek: �rzem, hogy itt vannak azok a l�leksz�v� sz�rnyetegek, de egyet se l�tok a k�zelben. Most! �tsurranok a vasr�csok k�z�tt, �s csak futok. Loholok, v�gt�zom, mint m�g �letemben soha. Tudom, hogy �szrevettek, de nem �rdekel. Elg�mberedett tagjaimmal neh�z a mozg�s. De k�zd�k. Orromat hirtelen egy ismer�s illat csapja meg: a tenger�. A k�v�n cs�szva befordulok az egyik sarkon: egy ablak. Csak a Hold s�padt f�nye vil�g�t be rajta, m�gis hunyorognom kell. Szinte vakon sz�guldok tov�bb. Azt�n egy utols� lend�let...

- Milyen aranyos kutyus!

Kinyitom a szemem: egy p�tt�m fi� t�rdel mellettem a homokban. �benfekete, a nappali f�nyben meg-megcsillan� vizes bund�m simogatja. �s mosolyog. De r�gen l�ttam ilyen sz�vb�l j�v� mosolyt. Meglep�d�m, mennyi tiszta, felszabadult, r�gi �s m�gis �j �rz�s kavarog bennem. J� �rz�sek. De f�lek bele�lni magam b�rmelyikbe is. F�lek, hogy azt�n lecsap r�m egy sz�rny� eml�k, a k�zelemben s�t�t, csukly�s alakokkal.

- Cole! Kisfiam, gyere eb�delni! – hallom a t�volb�l egy n� hangj�t.

A kisfi� felpattantam mell�lem.

- Szia kutyus! – integet, arc�n m�g mindig azzal az �szinte gyermeki mosollyal, azt�n elszalad.

Neh�zkesen fel�llok. Nem v�ltozom vissza, �gy biztons�gosabbnak �rzem. Fogalmam sincs, hol vagyok. Balra egy kis erd� van, arrafel� veszem az ir�nyt. Ott el tudok majd rejt�zni. Lassan l�pkedek a puha homokban, mik�zben r�gi �rz�seimmel ismerkedem. Furcsa. Olyan...nem is tudom. Gondolataim �s �rz�seim hom�lyosak, mintha nem is ebbe a vil�gba tartozn�k.

Hova menjek? Kihez? Merre?

Az eg�sz napom azzal telik, hogy ezekre a k�rd�sekre keresem a v�laszt. Azt�n beugrik a megold�s: a Szellemsz�ll�s. Igen, ott j� lesz.

H�t itt vagyok. Milyen dohos egy �p�let. De ide nem j�n senki. Lerogyok egy ki�regedett �gyra, amib�l s�r� porfelh� sz�ll fel. H�trad�l�k. H�rom napja vagyok...szabad. Csod�latos. M�r nem f�lek annyira boldognak lenni. Lassan, de kezdem megtal�lni r�gi �nmagam. Ahogy az �don h�z plafonj�t n�zem, eszembe jutnak roxfortos �veim. Amikor titokban minden teliholdkor kik�s�rt�k ide Remust. � vajon hol van most? Mi van vele? James�k hal�la ut�n Remus nagyot csal�dott bennem. Telebesz�lt�k a fej�t mindenf�le hazugs�ggal, hogy elhitess�k vele: �n voltam. Sz�rny� �rz�s, hogy egyetlen megmaradt bar�tom egy hitv�ny �rul�nak, egy nyamvadt gyilkosnak tart. De most majd bossz�t �llok James�k hal�l��rt! Peter itt van a Roxfortban, azt tudom. �s elkapom.

M�g mindig eml�kszem Remus arc�ra, mely szavak n�lk�l azt k�rdezte: „Hogy tehetted, Sirius?” Mellette ott �llt hitetlenked� arccal h�ga, Mira. Merlin! Hogy � mennyire olyan, mint a b�tyja! Igazi Lupin. Nyugodt, b�keszeret�, hat�rozott, kedves, mosolyg�s. Ez�rt szerettem bel�. �s m�g mindig szeretem. Ord�tani tudn�k a gondolatt�l, hogy egyed�l kellett hagynom. Vagyis h�t...nem teljesen egyed�l: a l�nyunk vele van. A fen�be is, minden olyan sz�p �s j� volt, erre... Felpattanok az �gyr�l: haza kell mennem. Most.

Nem teket�ri�zok. Kutyak�nt lesz�guldok a roskadoz� visk� emelet�r�l, �s az otthonom fel� indulok. Am�g oda�rek, az alatt a p�r nap alatt se pihennek gondolataim. Mira vajon szeret m�g? Mit tudhat r�lam a gyerek�nk? Mit mondhattak neki?

Mikor meg�rkezem a kisv�rosba, Chipping Nortonba, valamelyest megnyugszom. Ismer�s utc�k, ismer�s t�j, ismer�s h�z. M�r s�t�tedik. Az erd� sz�l�n indulok k�zelebb. Hirtelen valami elsuhan a l�bam mellett. Valami pap�r. Ut�na kapok, de kics�szik a mancsom al�l, csak k�t sz�t tudok elolvasni: „BLACK” �s „AZKABANB�L”. Teh�t m�r mindenki tudja. Tekintetemmel k�vetem a f�v�n g�rd�l� �js�got, amit a sz�l egyre messzebb, �s messzebb sodor t�lem. Hirtelen egy k�z ny�l �rte, �s emeli fel a f�ldr�l. Egy tizenegy-tizenk�t �ves l�ny az. Sportcip�, farmernadr�g, �s egy r�vid ujj� bl�z van rajta. R�vid, barna haj�t �sszek�colta a sz�l. H�ttal nekid�l egy fa t�rzs�nek �s elkezdi sz�thajtogatni a szebb napokat is l�tott pap�rt. Meglep�d�m a reakci�j�n: el�sz�r megd�bben, azt�n egy mosoly suhan �t az arc�n, mikor megl�tja mi �ll rajta.

- CHARA!

Bel�m szorul a leveg�. Hisz ez...Mira hangja. Biztos, hogy az �v�. �s a Chara nevet adtuk a l�nyunknak. A l�ny �sszerezzen a ki�lt�sra, mint akit �lmodoz�s�b�l r�znak fel, azt�n zsebre dugja az �js�got, �s elfut a hang ir�ny�ba. Akkor...� lenne a...a l�nyom? Biztons�gos t�volb�l k�vetem. V�gigszalad a kis erdei �sv�nyen, �s...a mi h�zunk fel� tart. A verand�n pedig ott �ll Mira. Merlin! Igen, ez �. Visszav�ltozok, �s k�zelebb osonok.

- Musz�j neked folyton elcsavarogni? – k�rdezi karbatett k�zzel Char�t. Hangj�ban agg�d�s �s dorg�l�s vegy�l. Lupin...

- De csak... – kezd menteget�zni az �rintett, de megakad, mikor Mira feln�z az �gre, azon bel�l is egy f�nyes csillagra:

- T�led �r�k�lte! – jelenti ki komolyan.

Elmosolyodom a kis csal�di jeleneten. Sz�val Chara olyan lett, mint �n. Mira megenyh�l, r�mosolyog a l�ny�ra, azt�n bemennek. Le�l�k a fa m�g�, ahonnan v�gign�ztem az im�ntieket. M�g nem �rzek magamban el�g er�t, hogy el�j�k �lljak. H�trad�l�k, �s egy perc m�lva elnyom az �lom.

Mikor fel�bredek, m�r k�s� este van. Kin�zek a h�zra: m�r alszanak. Illetve, nem...t�vedtem...ny�lik az ajt�, �s Chara l�p ki rajta. Le�l a veranda l�pcs�j�re, �s a csillagokat n�zi. Nem b�rom tov�bb, odamegyek. Halkan k�zelebb l�pdelek. Ahogy oldalr�l fell�pek a verand�ra, a fa megreccsen a talpam alatt. Chara felpattan, �s fel�m fordul.

- Ne haragudj, ha megijesztettelek! – mondom gyorsan. Hangom rekedtes, m�r nagyon hossz� ideje egy �rva l�lekkel sem v�ltottam sz�t. Teszek p�r l�pest el�re, �gy r�m esik a Hold f�nye. Chara arc�ra lassan ki�l a felismer�s.

- Apa? – k�rdezi eg�sz halkan.

- Persze... – kezdem lehajtott fejjel. - ...meg�rtem, ha nem akarsz l�tni, �s...

- Ez... – szak�t f�lbe, mire feln�zek r�. - ...ez egy...pillanatig se jutott eszembe.

Szavait�l megk�nnyebb�l�k. K�v�ncsis�got l�tok a szem�ben.

- K�rdezhetek valamit? – k�rdi �vatosan. Tudom, mire k�v�ncsi.

- Azt akarod tudni, hogy �n voltam-e, ugye? – mondom ki a k�rd�st. B�lint. – Nem.

- Tudtam. – v�gja r�, �s elereszt egy r�vid mosolyt. Ez lehet? � hitt benne, hogy nem vagyok gyilkos? H�t nem sz�gyelli az apj�t? Ami azt illeti, egy kicsit zavarban vagyok.

- A csillagokat n�zted? – k�rdezem az �gre pillantva. M�s nem jut eszembe.

- Igen. – mondja, �s vissza�l a l�pcs�re. Le�l�k mell�. – Te volt�l az a fekete kutya az erd� sz�l�n? – k�rdezi. Ism�t meglep�d�m: mennyire k�zvetlen, �s nyugodtan a szemembe n�z.

- Sz�val tudtad. – felelem neki.

- Csak rem�ltem. – Minden feszeng�s n�lk�l mondja ezt. – Ugye megtan�tasz az anim�gi�ra?

Elmosolyodom.

- Persze.

Visszamosolyog, �s h�l�san n�z r�m, pedig �n tartozom neki k�sz�nettel. B�zik bennem. Hisz nekem.

Fej�t a v�llamra hajtja.

- �r�l�k, hogy itt vagy, apa.

Apa? M�r m�sodszor mondja ki, m�gis szokatlan. De csod�latos �rz�s. �tkarolom a v�ll�t, �s csak annyit tudok mondani:

- �n is.

Csendben �l�nk egym�s mellett. Az �gen es�felh�k gy�lnek. P�r perc m�lva Chara elalszik, �s csak egyenletes szuszog�s�t hallom. J� �gy. Elered az es�. Fejemet a fej�nek d�nt�m, behunyom a szemem, �gy hallgatom az es�cseppek kopog�s�t.

Egy csepp...k�t csepp...