IV. fejezet
A f�ln�t�s man� �s a gyerekrabl�k

- Katie, gyere le! – hallottam lentr�l Mr. Gribbin hangj�t. M�g �r�ltem is az utas�t�snak. Sepr�mmel lefel� vettem az ir�nyt, �s lesz�lltam a h�val b�r�tott p�lya sz�l�n �s odamentem Mr. Gribbinhez. – Mi van ma veled? – k�rdezte. – Nem tal�lod el a gurk�t, lemaradsz a t�bbiekt�l... Mintha fejben teljesen m�shol lenn�l. Gond van?
- Nincs. – feleltem, de persze ez nem volt eg�szen �gy. A tegnapi gondolataim ma is k�noztak, �s az �r�kon se tudtam norm�lisan figyelni.
- H�t akkor szedd �ssze magad. – mondta Mr. Gribbin szigor�an. – J�nnek a meccsek. Itt a h�tv�ge, pihend ki magad, �s h�tf�n teljes �rt�k� terel�k�nt akarlak viszontl�tni. Vil�gos?
- Igen, uram.
- Helyes. Menj �lt�zni.
A sepr�met letettem a f�szerben, azt�n h�tramentem az �lt�z�be. �t�lt�ztem, �s le�ltem megv�rni a t�bbieket. F�l�ra m�lva meg is �rkeztek.
- Az�rt az sz�p volt! – l�pett be Lola, szavait a h�ta m�g�tt l�pdel� Pathez int�zve.
- H�t az. – helyeselt Pat. – H�, Katie! – Le�lt mell�m. – Ne b�slakodj! Egy�ltal�n nem volt�l olyan v�szes.
- Dehogynem. – v�gtam r�. Sajnos ez nagyon �tl�tsz� v�gasztal�s volt.
- Na �s Alan mit b�n�zott a m�ltkor! – mondta Lola.
- Megiszunk egy vajs�rt valahol? – k�rdezte Pat.
- Persze! – Lol�nak nagyon tetszett az �tlet.
- Katie?
- Mehet�nk. – mondtam. Sose szerettem – �s sose tudtam – hossz� ideig magamba roskadva szomorkodni.
- Szuper.
�t�lt�ztek, azt�n megk�rdezt�k Alan�ket, hogy �k j�nnek-e vel�nk. J�ttek. Am�g el�rt�nk a szekr�nyekig, hoztam egy d�nt�st. A kviddicsmeccseken mindent bele fogok adni, �s marha j�l fogom most �rezni magam. Igen.
Heten indultunk el Chipton fel� a sulib�l. Sol, Alan, Lola, Pat, Stanley, Kevin �s �n.
- A suli legjobb kviddicscsapata vajs�r�zni megy, f�lre az �tb�l! – kiab�lta vigyorogva Stanley, azt�n majdnem hanyatt v�g�dott a cs�szos havon.
- Reszkessetek, gurk�k! – kontr�zott Alan. – Ugye Katie?
- Gurulni se lesz er�t�k a k�vetkez� h�t v�g�re! – helyeseltem nagyban, azt�n mindannyian nevet�sben t�rt�nk ki. Igencsak j�kedv�en �rkezt�nk meg Chiptonba.
- Alan, Lola, Pat, Kevin. – kezdte Sol. – Innent�l ti�tek a terep.
Ugyanis �k laktak itt, Sol �s Stanley – meg persze �n – Chipping Nortonban.
Alan�k gyorsan ki�tl�tt�k hova menj�nk, �s p�r perc m�lva meg is �rkezt�nk egy kis vend�gl�h�z.
- Ehhez mit sz�ltok? – k�rdezte Kevin.
- Azt, hogy... – kezdtem az ajt�n f�gg� t�bl�t n�zve. – Z�rva van.
Tov�bb besz�lgetve, csak �gy c�ltalanul elindultunk a macskak�ves, havas utc�kon. El�rt�nk egy parkhoz.
- H�goly�ztunk mi m�r az id�n? – k�rdezte finom c�lz�ssal Lola.
- ���, nem. – v�gta r� Stanley, a homlok�n l�v� v�ral�fut�sra mutatva.
- J�, j�, bocs! – menteget�z�tt Lola. – T�nyleg nem tudtam, hogy j�g! �s k�l�nben is...
PUFF!
Lola vill�mgyorsan fordult meg, hogy megn�zze, ki dobta nyakon egy hatalmas h�goly�val. Sol bujk�l� mosollyal, egy h�goly�t dob�lgatva �llt m�g�tte.
- Sok a duma. – mondta.
A k�vetkez� pillanatban m�r �r�letes csataki�lt�sok k�zepette hajig�ltuk egym�st sept�ben �sszegy�rt h�goly�kkal. Mindenki mindenki ellen volt; h�tra, hasra, l�bra, nyakra, fejre – mindenhol megsz�rtuk egym�st. A v�g�re mindenki csuromv�z lett...
- Huh... �n f-f�zom. – mondta Lola vacogva. – Asszem m-megyek haza. �tj�tt�k?
- Ok�!
- Nan�!
- Persze! – v�gtuk r�.
Kis csapatunk Lol��k h�za fel� indult. Sol egyszercsak elnevette mag�t.
- Mi az? – k�rdezte t�le Pat.
- F�l... F�ln�t�s man�. – mondta nevetve Sol.
- Jaaaj, nee! – ki�ltottuk, de m�r el is kezdt�k �nekelni m�lt heti agysz�lem�ny�nket:

Van neki kis t�rl�rongya,
Az eg�sz h�zat takar�tja,
De nem is ez a furcsa.

A dalocska v�ge nevet�sbe ment �t. Ugyan nem tudtuk, hogy egy �gy� mit�l b�rgy�, de r�melni r�melt...
- Basszus! – hallottam hirtelen Sol hangj�t.
- �n nem tudok olyan m�lyen �nekelni! – v�gta r� Lola, de vigyorogva, hisz nagyon j�l tudta, hogy Sol nem �gy �rtette.
- Mi van? – k�rdezte Kevin.
- Elm�lt hat �ra, nekem meg s�t�ted�s el�tt haza kellett volna �rnem... – felelte Sol.
- Hopp�... – dermedtem meg �n is. Most vettem csak �szre, hogy m�r majdnem �jszakai s�t�ts�g volt. Ekkor Stanley is r�d�bbent, hogy tal�n...neki is ideje lenne hazafel� indulnia...
Gyorsan elk�sz�nt�nk Lol��kt�l, �s futva indultunk a gyalog h�szpercnyire l�v� Chipping fel�.
- Az�rt...majd... – kezdte fut�s k�zben Sol. - ...tegyetek... vir�got... a... s�romra.
- Mi van? – k�rdezte Stanley.
- Engem... otthon... meg fognak... �lni.
- Jah. �rtem. – mondta Stanley. – Majd �tugrom...a...szomsz�d kript�b�l...
A nevet�st�l nem b�rtunk tov�bb futni.
- De h�lye vagy. – nevetett Sol.
- A szomsz�d kript�b�l... – ism�teltem vigyorogva.
- De h�t most mit mondjak? – k�rdezte Stanley. – Engem is meg�lnek...
- Akkor ink�bb siess�nk. – mondtam.
- Hogy miel�bb meghaljak, mi? H�t k�sz, Kate... – �lm�ltatlankodott Stanley, �s m�r indultunk is tov�bb.
El�rt�nk az erd�h�z, v�gigrohantunk az erdei �sv�nyen, majd mikor el�rt�nk Chipping Norton sz�l�hez, elv�ltak �tjaink. Sol jobbra ment, Stanley egyenesen, �n meg balra. R�szemr�l megint szaladni kezdtem. Amint megl�ttam a h�zunkat a h�val bor�tott mez� k�zep�n, m�g gondolni se mertem r�, hogyan fog fogadni anya �s Remus...
A bej�rati ajt� kilincs�t halkan lenyomtam, �s bel�ptem a h�zba. Anya a nappali ajt�ban �llt, �s r�gt�n fel�m fordult.
- Mintha a m�ltkor megbesz�lt�nk volna valamit. – mondta karbatett k�zzel. – Nem?
- De. – feleltem lehajtott fejjel, mik�zben becsuktam az ajt�t magam m�g�tt.
- Mi�rt nem tudod megtenni, amire k�rlek? K�s� van, s�t�t van, hideg van, �s te meg ki tudja merre j�rsz. – Nem kiab�lt, de haragudott. – Hol volt�l?
- Chiptonban. – feleltem. K�zben Remus is anya mell� �llt. – Kevin�kkel.
- �s egyed�l j�tt�l onnan haza?
- Stanley-vel �s Sollal.
- Aha. – Anya fels�hajtott, azt�n gondterhelt arccal visszament a nappaliba.
- Gyere ide. – mondta Remus. El��lltam, majd megfogta a kab�tom ujj�t. Megcs�v�lta a fej�t. – Csurom v�z vagy. Menj, �lt�zz �t gyorsan. – R�m mosolygott, azt�n anya ut�n ment.
Nem tudom, mi�rt ekkora baj, hogy s�t�tben �rek haza. Eddig azt hittem, ha �n nem f�lek a s�t�tben, akkor maradhatok, ameddig akarok.
�t�lt�ztem, a kab�tomat az �gyam v�g�re ter�tettem sz�radni, azt�n a konyh�ba indultam enni. A gyomrom csak most jelezte igaz�n, hogy szinte eg�sz nap nem ettem semmit.
�m a l�pcs� k�zep�n le�ltem, �s megint hallgat�zni kezdtem, mint tegnap.
- De h�t semmi baja nem lett. Nem kicsi gyerek m�r.
- Tudom, Remus, tudom, csak... – Anya hangj�n hallottam, hogy s�r. – Siriust m�r elvesztettem. �s nem tudom, mit csin�ln�k, ha t�rt�nne valami Char�val.
- Ne agg�dj. – nyugtatta Remus. – Nem lesz semmi baj.
- Igen. Igazad van. – mondta anya, n�mileg megnyugodva. – �t�lt�z�tt m�r? – k�rdezte azt�n. – Nehogy a meccs el�tt f�zzon meg.
Remus halkan felnevetett.
- Bele is halna, ha fek�dnie k�ne.
- Bele �m! – helyeselt anya m�r eg�szen megnyugodva. – Na megyek, megn�zem mit csin�l.
- Hagyd csak, majd �n. – mondta Remus, majd nem sokkal k�s�bb kis�t�lt a nappalib�l. – H�t te? – n�zett r�m.
- �n csak... – kezdtem.
- A k�v�ncsis�g nagy �r, tudom. – szak�tott f�lbe Remus, �s le�lt mell�m a l�pcs�re. – De legk�zelebb sz�lsz, hogy hol vagy, ugye?
- Igen, sz�lok... – feleltem unottan.
- Mira nagyon agg�dik �rted ilyenkor. �s ami azt illeti, �n is.
- De h�t nincsen tele a k�rny�k elvetem�lt gyerekrabl�kkal.
- Iiigen, de milyen feln�ttek lenn�nk, ha nem agg�dn�nk ilyenkor? – k�rdezte mosolyogva. – Tudod... A feln�tteknek ilyenkor k�l�nf�le, ijeszt�bbn�l ijeszt�bb, r�ms�ges dolgok jutnak esz�be.
- Hogy elraboltak, �lve n�gybe v�gtak, azt�n el�stak egy r�gi temet� n�gy sark�ban?
- Naa... – mondta Remus, jelezv�n, hogy ez az�rt kicsit t�lz�s.
Ekkor motoszk�l�st hallottam a szob�mb�l.
- H�t ez mi? – �lltam fel a l�pcs�r�l, �s a szob�mba indultam. – Majd kiab�lok, ha gyerekrabl�k vannak a szob�mban... – sz�ltam vissza Remusnak huncut mosollyal az arcomon.
- Te... – Keresztap�m vigyorogva megcs�v�lta a fej�t.
A szob�mban Kevin baglya v�rt.

Mi van?
R�gt�n �rtam egy v�laszlevelet, amiben ugyanezt k�rdeztem Kevint�l. Egy el�gg� kormos pap�r �rkezett vissza.

�.L.G. = �jszakai Levelez�k G�rd�ja