VII. fejezet:

Csiripelnek a madarak

Az �vz�r� �nneps�g el�tt Branden professzor – v�letlen�l – tet�t�l talpig csupa liszt lett, �s a haja – v�letlen�l - a sziv�rv�ny �sszes sz�n�ben pomp�zott. �s olyan furcs�n n�zett Kevinre - nem v�letlen�l... P�r sz�ban: az �v v�gi cs�ny siker�lt.
A ny�r els� hete pedig a var�zsl�nyes t�borban kezd�d�tt. A t�bort l�nygondoz�s tan�runk, Keyes professzor vezeti. A suliban fogunk aludni eg�sz h�ten.
- Gyerekek! Ide hozz�m! – hallottuk Keyes professzort az udvarr�l.
K�r� �lltunk. Nem voltunk sokan, legfeljebb tizenn�gy-tizen�ten. A mi oszt�lyunkat Stanley �s �n k�pviselt�k. Az �reg professzor tartott egy r�vid ismertet�t, �s elmondta, milyen l�nyekkel fogunk tal�lkozni ezen a h�ten. De mikor az erd� sz�l�n�l l�v� kar�mokban megl�ttam az egyik l�nyt, nem igaz�n tudtam tov�bb odafigyelni. Ugyanis p�r m�terre t�lem egy hippogriff �llt, b�k�sen n�zel�dve. Belehallgatam a professzor mondand�j�ba, majd miut�n �gy v�ltem, semmi k�l�n�sen �rdemleges nem hangzik el, elindultam a hippogriff fel�. Szinte r�gt�n �szrevett, �s �rdekl�dve pislogott r�m nagy mad�rszemeivel, sz�j�ban egy meny�ttel. A kar�m ker�t�s�n egy t�bla l�gott, rajta a “Spritter” felirattal.
- Hell�, Spritter. – k�sz�ntem a hippogriffnek, mikor m�r csak alig egy m�terre �lltam t�le.
Elroppantotta a meny�t nyak�t, cs�r�vel megigazgatta egyik sz�rnya tollait, majd �jra r�m n�zett. Lassan el�re ny�jtottam a karom, hogy megsimogassam, hisz bar�ts�gosnak t�nt. M�r eg�sz k�zel voltak az ujjaim a cs�r�hez, mikor valaki h�trar�ntott, ezzel egyid�ben a hippogriff hangosan rikkantva fel�m kapott.
- Hogy az �rd�g vigyen el, mi�rt nem figyelsz?! – k�rdezte m�rgesen Keyes professzor. – Most mondtam, hogy egyed�l ne menjen senki az �llatok k�zel�be! Nem tudod, hogyan kell b�nni vele, odacs�mborogsz, azt�n megn�zheted magad!
- Eln�z�st, tan�r �r... – motyogtam.
A professzor m�g int�zett hozz�m egy-k�t szidalmaz� sz�t, de v�g�l �gy d�nt�tt, ha m�r itt vagyunk a hippogriffn�l, ismerkedj�nk meg vele.
Jaj, t�nyleg... Elfelejtettem, hogy meg kell hajolni el�tte, �s csak azt�n lehet a k�zel�be menni... De h�t nem gondoltam, hogy ez ennyire fontos.
- Katie!
- Igen? – k�rdeztem.
- Gyere k�zelebb. – intett Keyes professzor. Oda�lltam a professzor – �s egy meghajl�s ut�n a hippogriff - mell�. A professzor felkapott, �s fel�ltetett a sz�rnyas h�t�ra, mely mindezt b�k�sen t�rte. Stanley �s h�rom m�sod�ves irigykedve n�ztek r�m, mik�zben Keyes professzor elmondta, hogy a hippogriffek h�ny embert, milyen messzire tudnak elvinni, hova kell �lni a h�tukon, meg ilyesmiket. �n meg csak matattam Spritter tollait. Vajon... fel is sz�llhatok vele? Erre a gondolatra a gyomrom is ugr�lni kezdett.
- Na, gyere le. – mondta v�g�l a professzor. – Kicsi vagy m�g ehhez. – tette hozz� csal�dott tekintetemet l�tva. – Nem vesz�lytelen �m hippogriffen rep�lni!
- �n mehetek, professzor? – k�rdezte egy harmad�ves fi�.
- H�t... Na nem b�nom. – felelte a professzor. – Sz�llj le, Katie.
Kelletlen�l �tengedtem a hippogriffet a fi�nak.
- Mi az, hogy kicsi vagy? – l�pett mell�m Stanley m�ltatlankodva.
- Passz... – morogtam.
- Ez igazs�gtalans�g. – mondta Stanley, mik�zben a harmad�ves fi� felsz�llt a hippogriffel.
- Ne b�nk�dj, Katie! – fordult fel�m Keyes professzor. – K�t �v m�lva m�r te is rep�lhetsz hippogriffen.
K�t �v. K�nny� mondani...

Annak ellen�re, hogy Stanley �s �n kimaradtunk m�g p�r hasonl� dologb�l “kicsis�g�nk” miatt, a t�bor nagyon j�l volt, a h�t v�g�re legal�bb egy tucat izgalmasabbn�l izgalmasabb var�zsl�nnyel ismerkedt�nk meg.
A t�rsas�g is klassz volt, j�l kij�tt�nk egym�ssal. A sok esem�ny miatt �gy �reztem, egy pillanat alatt eltelt az eg�sz h�t.
P�ntek d�lut�n Stanley-t hamar hazavitt�k a sz�lei. �n megbesz�ltem any�val, hogy egyed�l megyek majd haza – anya meg�llap�totta, hogy h�t, m�r nemsok�ra tizenk�t �ves leszek -, de m�g nem volt kedvem elindulni. Ink�bb lementem a hippogriffhez.
- Szia, Spritter! – k�sz�ntem a sz�rnyasnak. Ott �lldog�lt a kar�m t�ls� v�g�ben. H�tran�ztem, hogy Keyes professzor itt van-e a k�zelben, �s mikor l�ttam, hogy nincs, �tb�jtam a ker�t�sl�c alatt. K�zelebb l�ptem Spritterhez, meghajoltam el�tte, �s v�rtam a v�lasz�t. Miut�n fejet hajtott, odal�ptem hozz�. M�g egyszer h�tran�ztem: a professzor m�g mindig sehol nem volt, a t�bbiek meg mindenf�l�vel foglalkoztak. Fel�lltam a ker�t�sre, �s onnan felm�sztam Spritter h�t�ra. Hm... Mi lenne, ha v���letlen�l felsz�llna?... De t�nyleg. Ha csakugyan v�letlen�l sz�llna fel, legal�bb megmutathatn�m, hogy nem vagyok kicsi. Hisz sepr�n is rep�lhetek. De hogy tudn�m r�venni erre a v�letlenre?
Spritter t�sszentett egyet.
- Eg�szs�gedre! – mondtam r�gt�n, vigyorogva. A hippogriff elindult alattam az itat�ja fel�, �s ek�zben meglepve �szrevettem any�t nem messze t�lem, a suli h�ts� kapuja el�tt. Mellette ott �llt Keyes professzor, �s mikor megl�tott Spritter h�t�n, kiss� szidalmaz� pillant�st vetett r�m. Odas�t�ltak hozz�m.
- Hell�, kicsim!
- Szia!
- Khm. – jegyezte meg Keyes professzor.
- Csak fel�ltem a h�t�ra. - mondtam.
- Na nem b�nom, maradj. – legyintett a professzor, majd any�ra n�zett. – Od�ig van a hippogriffek�rt.
- Igen, tudom. – mosolygott anya. – De sietn�nk k�ne, kicsim. Meg�g�rtem Remusnak, hogy kimegy�nk el� a p�lyaudvarra, az�rt j�ttem �rted.
- Megint elj�n Remus? – k�rdeztem boldogan.
- Bizony. – b�logatott anya. – Gyere, menj�nk.
- Na j�. – mondtam. – Hell�, Spritter! – Megsimogattam a hippogriff nyak�t, azt�n f�rg�n leugrottam a f�ldre.
- Vigy�zz! M�g kimegy a bok�d! – figyelmeztetett anya.
- �, nem. – legyintettem, �s �tm�sztam a ker�t�sen.
- R�m is a fr�szt hozza, amikor �gy ugr�l. – mondta Keyes professzor. – De h�t gyerek, az a dolga, hogy ugr�ljon.
- Igen, ez �gy van. – helyeselt anya mosolyogva. – Indulhatunk?
- M�g a csomagomat... – kezdtem.
- M�r itt van. – emelte fel anya a t�sk�m.
- Akkor mehet�nk.
Elk�sz�nt�nk a professzort�l, azt�n gyorsan hazament�nk letenni a t�sk�m, �s m�r ment�nk is tov�bb az �llom�sra. �ppen akkor �rt�nk oda, mikor Remus vonata befutott Chipping Norton picike p�lyaudvar�ra.
- Remus! – ki�ltottam, mikor megl�ttam a keresztap�mat, azt�n odaszaladtam hozz�.
- Szia, Chara! – k�sz�nt Remus mosolyogva. – Te m�r megint n�tt�l! – �llap�totta meg. – Szia! – k�sz�nt any�nak.
- Szia, Remus! – mondta anya, �s meg�lelte Remust. – Menj�nk.
Elindultunk haza, vagyis a v�ros t�ls� v�g�be. Ez k�b� h�szperces gyalogl�st jelentett, mivel Chipping Norton egy�ltal�n nem egy �ri�si v�ros.
- Psz! – b�k�tt oldalba Remus, majd intett, hogy maradjunk le any�t�l. Kizipz�razta a t�sk�j�t, majd f�lig el�h�zott egy zacsk�t, k�zben rejt�lyesen mosolygott. – N�zd meg. – suttogta. Belen�ztem a zacsk�ba: egy porcel�nszobor volt benne, ami egy f�nixmadarat form�zott. A f�nix nyak�ban egy c�dula l�gott “Boldog N�vnapot, Mira!” felirattal. Any�nak most szerd�n lesz a n�vnapja, �s im�dja a f�nixeket.
- H�t ti mit csin�ltok? – fordult h�tra anya.
- Csak hoztam valamit Char�nak, azt kerestem. – felelte Remus teljesen nyugodtan, majd r�gt�n keresg�lni kezdett, v�g�l legnagyobb meglepet�semre az egyik zseb�b�l t�nyleg el�h�zott valamit. – Ez a tied. – ny�jtotta �t nekem. – Egy kis el�sz�linapi aj�nd�k.
- De j�! – mondtam. Ez is egy szobor volt, de picike, �vegb�l k�sz�lt, �s egy hippogriffet form�lt.
- Tetszik?
- Persze!
- Szerintem jobbat nem is hozhatt�l volna neki. – jegyezte meg anya mosolyogva.
Nemsok�ra el�rt�nk a h�zig, �s mikor anya ism�t nem r�nk figyelt, Remus m�g megs�gta, hogy hova rejti az aj�nd�kot szerd�ig.
- Felviszem a holmim a szob�ba. – mondta azt�n, de mikor felemelte a t�sk�j�t, felszisszent a f�jdalomt�l.
- Seg�tsek, Remus? – l�pett mell� r�gt�n anya.
- Nem, nem, hagyd csak. – legyintett Remus halv�nyan mosolyogva, azt�n elindult fel az emeletre.
Biztos voltam benne, hogy ennek a m�lt heti teliholdhoz van k�ze, de sajnos ezt meg kellett m�r szoknunk, �gyhogy nem nyaggattuk Remust.

Szerda d�lel�tt anya, Remus meg �n a konyh�ban voltunk, mikor keresztap�m �gy tett, mintha valami furcs�t hallott volna.
- Hallott�tok? – k�rdezte.
- Mit? – �rdekl�d�tt anya.
- Ezt a zajt. – felelte Remus, majd sokatmond�an r�m n�zett.
- Igen, �n is hallottam. – mondtam. – Kintr�l j�tt.
- Mintha valami leesett volna a tet�r�l. – fejtette ki a keresztap�m.
- �n nem hallottam semmit. – �rtetlenkedett anya.
- De, t�nyleg leeshetett valami a tet�r�l. – bizonygattam.
- H�t... Na j�, megyek, megn�zem.
- Rendben, Mira, mi addig k�r�ln�z�nk a padl�son Char�val.
- Ahogy gondolj�tok. – mondta anya, majd kiment a h�zb�l ut�naj�rni ennek a nem l�tez� zajnak. Remus meg diadalmasan r�m n�zett, azt�n gyorsan el�szedte anya aj�nd�k�t az egyik szekr�nyb�l, ahova ma reggel ideiglenesen rejtette. Kicsomagolta a pap�rb�l, megigaz�totta rajta a cetlit, azt�n kin�zett az ablakon, hogy merre j�r most �ppen anya.
- Mira! – sz�lt ki.
- Igen?
- Azt hiszem, m�r tudom, mi volt az a zaj.
- �s mi?
- Gyere be, elmondom.
- Rendben.
P�r m�sodperccel k�s�bb hallottuk, hogy ny�lik a h�z ajtaja, majd l�ptek k�zelednek a konyha fel�.
- Na mi volt a...? – anya megakadt a k�rd�sben, mikor a konyha ajtaja el� �rt.
- Azt csiripelt�k a madarak, hogy n�vnapod van. – felelte Remus mosolyogva.