X. fejezet:

H�szobrok

A h� nagy pelyhekben, s�r�n hullott a t�li sz�net el�tti utols� tan�t�si napon, �s annyi esett, hogy m�r mindenhol t�rdig �rt, �gy itt, a suli udvar�n is. A kar�csonyi hangulat is mindenkit a hatalm�ba ker�tett, �s a sz�rakoz�sra valami�rt jobban oda tudtunk figyelni, mint a tanul�sra.
- En garde! – ki�ltotta Kevin, majd csap�st m�rt fel�m a p�lc�j�val. De ez esetben nem b�b�jjal, hanem sz� szerint �rtve: kardk�nt haszn�lta a var�zsp�lc�t. �n meg kiv�dtem a t�mad�st, �s megpr�b�ltam hasba sz�rni Kevint egy “Ny�h��!” felki�lt�ssal, de arr�bb ugrott. Szinte az eg�sz udvart bezengte a hangoskod�sunk.
- Megvagy! – Kevin diadalmasan szegezte a torkomnak p�lc�ja hegy�t.
- J�, j�, m�g egyszer. – mondtam. Elhelyezkedt�nk egym�ssal szemben, p�lc�inkat keresztezve. – Egy... – kezdtem sz�molni. - ...kett�...h���-rom!
�ppen miel�tt �sszecsaptuk volna, valaki megragadta a p�lc�inkat.
- H�! – m�ltatlankodott Branden professzor. – Ezt hagyj�tok abba! A var�zsp�lc�k nem erre val�k. Ha m�r haszn�lni akarj�tok �ket, ink�bb gyakorolj�tok a b�b�jokat.
- Igen, tan�r �r. – felelt�k egyszerre.
A professzor megcs�v�lta a fej�t, azt�n otthagyott minket.
- Te, ez nem is rossz �tlet! – mondta Kevin. – Az elvar�zsolt h�goly� gazd�j�t nehezebb megtal�lni...
Egym�sra vigyorogtunk, �s r�gt�n hozz�l�ttunk a h�goly�k gy�r�s�hoz. K�rben�ztem.
- Ki legyen a c�lpont? Alan�k? – vetettem fel h�szobrot farag� oszt�lyt�rsainkra n�zve. – Vaagy...ott van Ericka.
- �s mit csin�l? – tette fel Kevin az elcs�pelt k�rd�st.
- Olvas... – felelt�k egyszerre.
- Szerintem legyeeen... – Kevin tekintete megakadt Branden professzoron. – Mit gond...?
- Benne vagyok. – v�gtam r�.
A k�vetkez� pillanatban k�t m�retes h�goly� lebegett Branden professzor nyom�ban, amiket mi ir�ny�tottunk p�lc�inkkal, egy fa m�g�l.
- M��g...
- Mindj�rt...
- Kicsit balra...
- H�, majdnem leejtettem...
- Most!
ZUTTTY!
Nevetve h�z�dtunk vissza a fa m�g�, mikor a professzor �sszerezzent a nyak�ba z�dul� hidegs�g miatt.
- Mi a...?! – h�borgott, �s hallottuk, ahogy a havat r�zza ki a kab�tj�b�l. �vatosan kipillantottam a fa m�g�l: a professzor n�zel�d�tt, kereste a tettest, de v�g�l legyintett, �s tov�bb indult a kapu fel�.
- Gyorsan a k�vetkez�t! – mondtam.
P�lc�mmal r�gt�n egy �jabb h�goly�t emeltem fel. Kevin is �gy tett, �s mindj�rt k�t �j h�bomba tartott kiszemelt c�lpontunk fel�. �s �jra tal�lt. Ez�ttal gyorsabban kellett visszab�jnunk a fa m�g�, mert Branden professzor hamarabb n�zett h�tra, de �gy sem vett �szre. Legal�bbis azt hiszem.
- Na m�g egyszer? – k�rdezte Kevin.
- Ok�!
Harmadj�ra is a leveg�be emelt�nk k�t h�goly�t. M�r el�re nevett�nk.
Mikor m�r csak k�b� k�t m�terre voltak a h�goly�k a professzort�l...
- Branden professzor! – Ina feje f�l�tt szinte l�tni lehetett egy k�rd�jelet, annyira k�v�ncsi arccal tartott a professzor fel�.
- Igen? – fordult meg Branden professzor, �m mi t�l k�s�n sz�moltunk azzal a vesz�llyel, hogy �gy megl�that. �s megl�tott. R�ad�sul a h�goly�k is telibe tal�lt�k...
- Katie �s Kevin!
- Upsz... – Visszaugrottunk a fa m�g�.
- Most...? – kezdte k�rdezni Kevin, de egy pukkan� hang hallat�n, �s az el�nk hoppan�l� Branden professzor arckifejez�s�t l�tva bel�fagyott a sz�.
- Nos nem teljesen �gy gondoltam a... – kezdte a professzor, de csak id�ig jutott a mondatban.
- Katie! Vigy�zzatok! – kiab�lt r�nk Sol, �gy �szrevett�k a fel�nk tart� h�goly�t, ami Stanley fel�l �rkezett. – Fussatok!
Solnak nem kellett k�tszer mondania, Kevinnel eliszkoltunk, mert Stanley, Bradley, Kirby �s Elliott is minket c�loztak meg.
- Nem az �n oszt�lyom! – hallottuk a h�tunk m�g�l Branden professzor minket letagad� kijelent�s�t.
A h�csat�nak csak egy �ra m�lva lett v�ge. Elk�sz�nt�nk, boldog kar�csonyt k�v�ntunk egym�snak, azt�n hazament�nk, azzal a vid�m gondolattal, hogy p�r nap m�lva kar�csony.
- Szia! – k�sz�ntem be a konyh�ba any�nak. �ppen f�z�tt.
- Hell�, kicsim! – n�zett fel mosolyogva. – H�, m�r megint egym�s nyak�ba sz�rt�tok az udvar �sszes hav�t?
- Aha!
- De az�rt a professzorokat most megk�m�lt�tek, ugye? – k�rdezte rem�nykedve, de a tekintetemb�l m�r ki is olvasta a v�laszt. Eln�z� mosollyal az arc�n megcs�v�lta a fej�t, mik�zben tov�bb kavargatta a levest a faz�kban.
Ler�gtam a bakancsom, letettem a t�sk�m, azt�n le�ltem a konyhaasztalhoz.
- Remus mikor j�n? – k�rdeztem.
- Holnaput�n.
- Csak akkor? Nem arr�l besz�ltetek, hogy ma?
- De. Viszont lehet, hogy most siker�lt tal�lnia mag�nak valami munk�t. – felelte anya.
- Mi? – k�rdeztem csod�lkozva. – De hisz van munk�ja, nem?
- H�t... – anya b�natosan megcs�v�lta a fej�t.
- Kir�gt�k?
- Igen.
- De h�t mi�rt? – k�rdeztem kiakadva.
- Csak a szok�sos...
- Na de mi�rt vett�k fel akkor? Hisz tudt�k, hogy v�rfarkas.
- Ne akard, hogy meg�rtsem az ilyen emberek logik�j�t...
- H�t ez nem igaz...
- Na ne bosszankodj m�r ennyire. – mosolyodott el anya, majd egy p�lcasuhint�ssal kioltotta a t�zet faz�k alatt. – Na j�, ez k�sz. – Megfordult, �s k�nnyed�n nekit�maszkodott a pultnak. – Id�n milyen f�nk legyen?
- Csokis. – feleltem, b�r tudtam, hogy nem erre gondol. Anya felnevetett.
- J��, m�shogy fogalmazok: id�n milyen kar�csonyf�n... Nem, ez se j�... Sz�val id�n milyen kar�csonyfa �lljon a szob�ban?
- Feny�... – feleltem sunyin mosolyogva, �s anya megint nevetni kezdett.
- Elmegy�nk most �rte? – k�rdezte azt�n. – M�rmint a kar�csonyi feny�f��rt... – tette hozz� a tov�bbi f�lre�rt�sek elker�l�se v�gett.
- Ok�!
P�r �ra m�lva a feny�nk m�r feld�sz�tve �llt a nappali k�zep�n, az asztal hely�n. A kanap�t �s a foteleket h�tr�bb toltuk, k�zelebb a falhoz, hogy t�gasabb legyen a szoba. Azt�n hozz�l�ttunk kitenni az �g�ket a polcok tetej�n, �s a f�gg�nykarnisok ment�n. Mikor k�szen voltunk, lekapcsoltam a l�mp�t, �s v�gign�zt�nk a szob�n.
- J� lett. – mondta anya el�gedetten. – S�t. T�k�letes.
- Szerintem is. – csatlakoztam.
M�r majdnem �jf�l volt, �gyhogy elment�nk aludni.

M�snap anya csokiss�tit k�sz�tett, �s �n mint f�k�stol� seg�dkeztem. Azt�n kikergett�k Mrs. Sketcher macsk�j�t a h�zb�l – bem�szott az ablakon -, majd m�havat sz�rtunk az ablakokra. R�k�vetkez� napon – vagyis kar�csony napj�n – kimentem, �s a h�z mell� �p�tettem egy h�falat, ami m�g�tt el lehet b�jni. Ott v�rtam Remust, akit nemsok�ra meg is l�ttam a h�bor�totta mez� sz�l�n. Gyorsan lebuktam a h�fal m�g�, �s m�r el�re vigyorogtam. Remus p�r perc m�lva m�r k�zel volt; k�zbe vettem egy h�goly�t, �s a fal mellett kidobtam keresztap�m t�sk�j�ra. � erre meg�llt, szem�gyre vette a t�sk�j�t, v�g�l elvigyorodott.
- Szia, Chara...
- Szia! – pattantam fel a fal m�g�l.
- Tudod... – kezdte Remus, mik�zben elindultunk be. - ...m�r �ppen kezdtem azt hinni, hogy elt�vedtem. De ez... – havas t�sk�j�ra mutatott. - ...meggy�z�tt r�la, hogy j� helyen j�rok. – mondta mosolyogva.
Nevetve l�pt�nk be a h�zba, ahol m�r az �nnepi vacsora finom illatai �rz�dtek.
- �, szia, Remus! – �dv�z�lte vid�man a b�tyj�t anya. – K�pzelj�tek... – kezdte, mik�zben a konyharuh�ban megt�r�lte a kez�t. - ...az el�bb j�rt itt valaki, �s olyan furcsa csomagokat tett le a nappaliban.
- Furcsa csomagokat? – csod�lkozott Remus.
- Igen, igen. – b�logatott anya. – Olyan furcsa, d�szes csomagokat. – itt m�r majdnem elmosolyodott. – �s olyan...k�rty�k is voltak rajtuk, mint “Remusnak”, meg “Char�nak”... Sz�val: boldog kar�csonyt!
A k�vetkez� f�l �ra aj�nd�kbontogat�ssal telt. Kaptam hippogriffes �gynem�t, egy csom� sz�nes tint�t �s k�l�nf�le penn�kat rajzolni, egy f�nyk�pez�g�pet – muglig�pnek volt �lc�zva, de a k�p, amit k�szen kiadott, mozgott -, p�r b�rb�l k�sz�lt kark�t�t, �s m�g egy-k�t apr�s�got. Alig tudtam elhinni, hogy ez a sok holmi az eny�m, nagyon �r�ltem mindnek.
�ppen a penn�kat pr�b�ltam ki, mikor robban�sszer� hangot hallottam, �s az ablakon kereszt�l l�ttam, hogy az �g s�t�t sz�ne halv�nyan elsz�nez�dik.
- Merlin, mi ez? – n�zett fel anya kicsit ijedten, �j reg�nye lapozgat�s�b�l.
Mindh�rman kisiett�nk a verand�ra. Mikor megl�ttuk mi a helyzet, anya is r�gt�n megnyugodott. Ugyanis t�l�nk nem messze – szerintem valahol Chiptonban – egy kis �nnepi t�zij�t�kot rendeztek. Vagy t�z percig durrogtak a pet�rd�k, sz�nesre festve az eg�sz k�rny�ket. Azt�n mikor az utols� f�nypont is kihunyt az �gen, egy bagoly �rkezett hozz�nk, �s egy levelet dobott a l�bam el�. Felvettem �s kibontottam a bor�t�kot. Nevetnem kellett mikor elolvastam, mi �ll benne.

Kevin egyszer�en �r�letes! - gondoltam vigyorogva.
De j� hideg volt odakinn, �gyhogy az esti f�nypar�d� ut�n visszament�nk a h�zba.
- Na Chara? – k�rdezte Remus. – Szem�gyre vessz�k azt a f�nyk�pez�g�pet?
- Igen! – v�gtam r�.
Kivett�k a doboz�b�l a g�pet, �s elkezdt�k tanulm�nyozni. Sorba k�sz�tett�k vele a k�peket, mindig m�s be�ll�t�ssal.
- N�zd, anya! – fordultam h�tra egy k�l�n�sen j�l siker�lt k�ppel a kezemben. De anya nem hallott meg. V�ll�val az ablakkeretnek d�lve n�zett ki a havas t�jra, �s a felh�tlen �gboltra. Ez nagyon szomor� n�z�s volt. Mintha v�rt volna valakire...

M�snap vacsi – meg egy kis s�ti – ut�n kiment�nk a domboldalra, h�embert meg �gy mindenf�le h�szobrot k�sz�teni, ahogy azt tavaly is tett�k.
- L�gy sz�ves, Remus! – k�rtem a keresztap�mat.
- Ink�bb ne. – mondta.
- De mi�rt ne?
- Mi van, ha megl�tja egy mugli? – k�rdezte.
- Nem l�tja meg, mert a domb takar minket.
- �s ha m�gis?
- Nem l�tja meg senki. – gy�zk�dtem.
- H�t nem tudom.
- Csak egy szobrot. – mondtam. – �n m�g nem var�zsolhatok, de te igen.
- Na j�... – engedett v�g�l Remus. El�vette a p�lc�j�t. – �s mi legyen?
- Legyen mondjuuk...mondjuk... – gondolkodtam el. – Legyen...egy pegazus!
- Pegazus? J�.
Remus az el�tt�nk l�v� nagy h�kupac fel� suhintott a p�lc�j�val, k�zben mondott egy var�zsig�t, �s a kupac hely�n m�ris egy val�di l� nagys�g� pegazusszobor �llt, h�b�l kifaragva. Sz�rnyait kiny�jtva tartotta, fej�t b�szk�n felszegte, egyik mells� l�b�t felemelte.
- De j� lett! – �multam.
- Azta, Remus! Ez nagyon sz�p! – dics�rte anya is Remus m�v�t. Majd el�vette a f�nyk�pez�g�pet a zseb�b�l. – �lljatok mell�!
- De gyere te is. – mondta Remus.
Be�ll�tottuk a g�pet, keresztap�m szobra mell� �lltunk, �s p�r pillanat m�lva elk�sz�lt az idei kar�csony azt hiszem egyik legszebb eml�ke.
Viszont sajnos a telihold ebben a h�napban sem maradt el, �gy Remust�l meg kellett v�lnunk p�r napra.
Abban a p�r napban tal�lkoztam Kevinnel �s Susannel. Megmutattuk egym�snak a kar�csonyi aj�nd�kainkat, be�lt�nk egy vajs�rre egy chiptoni vend�gl�be, �s persze Kevin elmes�lte a v�letlen�l el�id�zett kar�csonyi t�zij�t�khoz tartoz� t�rt�netet.
A sz�net utols� napj�t Remus m�g n�lunk t�lt�tte. Persze arca most is f�radts�got �s megviselts�get t�kr�z�tt. Vacsora ut�n anya k�sz�tett neki egy b�gre forr� csokit. Keresztap�m �res tekintettel n�zte a g�z�lg� italt, �ll�t a konyhaasztalra k�ny�k�lve megt�masztva, n�ha sz�rakozottan forgatva a b�gr�t. Csendben �lt�nk az asztaln�l.
- Mindig eszembe jutnak. – mondta halkan Remus. – Minden teliholdkor.
Anya b�tyja v�ll�ra tette a kez�t. Remus halv�nyan elmosolyodott, megfogta anya kez�t, azt�n fel�llt az asztalt�l, �s a nappaliba ment.
Nagyon nem szerettem ezeket a jeleneteket. Valahol bel�l ilyenkor mindig er�s d�h�t �reztem. Mi�rt gondolja n�h�ny ember, hogy jog�ban �ll romba d�nteni m�sok �let�t? Mi�rt?!

Egy fekete kuty�t k�vettem, �t a havas mez�n. Meg�llt �s h�tran�zett, hogy k�vetem-e, azt�n tov�bbment, felszaladt a h�zunk melletti domb tetej�re. Vid�m csahol�sba kezdett. Sz�ja k�r�l kicsap�dott a p�ra, mely �gy kavargott, mintha �gy akarn� le�rni nekem, amit mond. Felkapaszkodtam ut�na a cs�sz�s domboldalon. Innen le lehetett l�tni arra a helyre, ahol a m�ltkor Remusszal meg any�val a h�szobrokat faragtuk. Azok most is ott �lltak. De...m�smilyenek voltak. El�sz�r nem j�ttem r�, mi rajtuk a furcsa, azt�n r��bredtem: m�st form�ztak, mint aminek mi k�sz�tett�k �ket. A pegazus hely�n egy szarvas �llt, mellette egy picike �llatot form�z� apr� szobor, amellett egy �rdekes farkas, �s a v�g�n...egy kutya! Egy pontosan olyan kutya, mint amilyen felvezetett engem ide! Mikor boldogan len�ztem a fekete kuty�ra, az �jabb vakkant�st k�ld�tt az �g fel�. �s mintha a szobrok...
- Chara! F�l h�t van, ideje felkelni!
Anya hangja �gy r�zott fel ebb�l az �lomb�l, mintha egy v�d�r jeges vizet �nt�ttek volna r�m. Borzalmas �rz�s volt. Pedig... olyan boldog volt ez az �lom. �s ez a boldogs�g tovasz�llt, csak mert fel kell kelni...
Mikor h�tamon a t�sk�mmal elindultam a suliba, m�g visszan�ztem a h�zunk melletti dombra. Azt�n p�r m�ter ut�n megint. �s mikor el�rtem a betonutat, ism�t. Pont olyan volt. Pont olyan, mint �lmomban. Mintha a felh�k is ugyanolyanok lettek volna az �gen. Nem b�rtam ellen�llni a k�s�rt�snek: sarkon fordultam �s a domb fel� vettem az ir�nyt. Val�sz�n�leg nem vagyok norm�lis, de tal�n...ott a domb m�g�tt...
Sietve felkapaszkodtam a domb tetej�re, �s lassan feln�ztem. De mit is v�rtam? Se szarvas, se kutya, se boldog �rz�s.
Lebattyogtam a dombr�l, �s azon kezdtem el gondolkodni, hogy most, r�gt�n a sz�net ut�ni els� napon, vagy holnap lesz sz�monk�r�s b�b�jtanb�l.
Persze m�g mindig nem tudtam kiz�rni a gondolataimb�l ezt az �lmot. �s v�g�l is...a pegazus szobor ott van. Nem esett sz�t. Ott �ll, teljesen �pen, m�r napok �ta. Nem tudom mi�rt, de ezt valamif�le j� jelnek tartottam.
�s megint eszembe jutott az anim�gia. Merlin, de j� lenne, ha anim�gus lehetn�k!