XV. fejezet:

Chara-nem-esik-le-a-sepr�r�l, illletve egy kis vizsg�z�s

Halkan kinyitottam a szob�m ajtaj�t, �s l�legzetemet is visszafojtva f�leltem.
- Te...j�...�g. – hallottam Remust a konyh�b�l.
- Komolyan nem �rtem mi van vele. – mondta anya. – R�gen egy�ltal�n nem volt vele ennyi gond. Most meg minduntalan valami kalamajk�ba keveredik.
- Ha csak kalamajk�k lenn�nek... – jegyezte meg Remus. – De a hal�lfal�k k�vet�se az erd�ben �jnek idej�n nem �ppen ebbe a csoportba tartozik. – mondta. – Ami pedig azt illeti: tizenk�t �ves, �s m�r tavaly r�j�tt arra az �r�k szab�lyra, hogy rossznak lenni sokkal jobb, mint j�nak.
- Besz�ln�nk kell vele.
- Ez nem vit�s. – �rtett egyet keresztap�m. – Chara!
R�ndult egyet a gyomrom. Voltam m�r leszidva, nem arr�l van sz�, de nagyon ut�lom, amikor Remus �s anya egyszerre akarnak besz�lni velem. Eddig ugyan csak egy-k�t ilyen alkalom volt, de az �ppen el�g volt, hogy ne szeressem...
Kil�ptem a szob�mb�l, �s nem t�ls�gosan elkapkodva a dolgot elindultam lefel� az emeletr�l. ��. Legal�bb csak az egyik�k lenne, de nem... K�t Lupin... �des j� Merlinem... Kett�.
- Gyere csak be. – mondta Remus, mikor megjelentem a konyha ajtaj�ban. � �s anya a konyhaasztal k�t oldal�n�l �lltak. – �lj le. – mutatott keresztap�m a hozz�m legk�zelebb es� sz�kre. Nem volt m�st tennem, le�ltem. – Figyelj, Chara. – kezdte Remus. – Egyre meggondolatlanabb vagy. �s nem is els�sorban az �jszakai sz�k�sre gondolok a t�borb�l, mert olyanban szinte minden gyerek benne van. De hogy m�g r� is teszel egy lap�ttal, �s negyedmagaddal k�vetni kezdesz k�t hal�lfal�t...az m�r egy kicsit sok. M�r ezerszer elmondtuk neked, hogy ezek nagyon vesz�lyes dolgok. De mintha meg se hallottad volna! Tavaly �jnek idej�n kisz�kt�l, teliholdkor az erd�be, azt�n...
- Nem mondt�tok, hogy ott vagy! – v�gtam vissza.
- De megmondtam, hogy nem mehettek egyed�l az erd�be. – felelte anya dorg�l�n.
- De...
- Chara. – sz�lt r�m anya.
- Nem az a l�nyeg, amit nem tudsz. – mondta Remus, mik�zben �n mereven n�ztem az asztal lapj�t. – Hanem az, amit tudsz, amit elmondanak, nevezetesen, hogy mit ne csin�lj. Csak ezzel te soha nem foglalkozol, mindig csak a bajt keresed!
R�vid ideig egyik�k se sz�lalt meg.
- �rtsd meg, kicsim... – kezdte anya nyugodt hangon, mik�zben mell�m l�pett. – Neked vagy ak�rmelyik�t�knek is komoly baja eshetett volna.
Tov�bbra is mereven n�ztem az asztal lapj�t. Anya fels�hajtott, v�g�l le�lt a mellettem lev� sz�kre. A szemem sark�b�l l�ttam, ahogy �sszen�z Remusszal.
- N�zd, Chara. – kezdte keresztap�m, most m�r � is nyugodtabb hangon. – Egyetlen kaland se �r annyit, hogy v�s�rra vidd a b�r�d �rte. Hidd el. A bajbaker�l�sen k�v�l vannak m�s dolgok is, amikben jeleskedni lehet. – N�h�ny m�sodpercig nem sz�lalt meg. – �rted? – k�rdezte azt�n, mivel nem feleltem.
- Igen... – mondtam unottan.
Anya �s Remus megint �sszen�ztek.
- Na j�. – kezdte azt�n anya elmosolyodva, h�trad�lve a sz�k�n. – Ugorjunk valami vid�mabb t�m�ra. Mikor lesz a kviddicsverseny?
- K�t h�t m�lva.

K�k kviddicstal�rjainkban, sepr�inkkel a kez�nkben l�pdelt�nk a p�lya fel� a ragyog� tavaszi naps�t�sben hunyorogva. Szerda volt, a kviddicsverseny h�tf�n kezd�d�tt.
- Ez �ri�si volt! – lelkendezett Alan.
- �s ahogy porr� z�ztad azt a polcot, Alan! – folytatta Lola. – �r�letes volt!
- Nem hittem volna, hogy ilyen komoly var�zslatokat is tan�t majd nek�nk! – csod�lkozott Pat.
- De igaz�n v�laszthatott volna engem! – m�ltatlankodott Sol.
- Jaj m�r Sol! – v�gta r� Lola. – Katie sikeresen a f�ldre ter�tett egy kifejlett trollt, csod�lkozol, hogy �t v�lasztotta a pajzsb�b�j bemutat�s�hoz?
- J�, igaz... – adta meg mag�t Sol, �n meg b�szk�n id�ztem fel magamban �letem els� pajzsb�b�j�t, amit els�re sikeresen v�grehajtottam.
- Figyelem emberek! – l�pett ekkor el�nk Mr. Gribbin, f�lbeszak�tva m�sodik p�rbajk�l�n�r�nk �lm�nyei r�szletez�s�t. – Mostant�l egy sz�t nem akarok hallani a sz�tokb�l, ami nem a kviddiccsel kapcsolatos! Vil�gos?
- Igen, Mister Gribbin. – felelt�k egy emberk�nt.
- Nagyszer�. – nyugt�zta edz�nk. – Ilyen �sszhangot k�rek fent a leveg�ben is! �s most t�n�s felfel�!
Mr. Gribbin szavai egy pillanat alatt beler�ngattak minket a versenyhangulatba. Felpattantunk sepr�inkre, �s a n�z�k�z�ns�g izgatott moraja mellett felsz�lltunk feh�r tal�ros ellenfeleinkhez. Els��vesek voltak, �s �ll�t�lag kiv�telesen j�k kviddicsben.
Sol kezet fogott a m�sik csapat fog�j�val, azt�n s�psz� – �s indult a j�t�k. Nagyon durva volt, az els� percben dobtak h�sz pontot! Negyed�ra m�lva meg m�g harmincat gy�jt�ttek hozz�, mi meg ott b�multunk kuk�n. Mr. Gribbin el�gg� kiakadva osztogatta lentr�l az utas�t�sait.
�ppen Solt n�gatta egy kis f�rges�gre, mikor �szrevettem, hogy az egyik gurk� �lland�an Lola k�zel�ben repked, r�ad�sul a m�sik is szerencs�tlen helyzetben l�v� csapatt�rsam fel� tartott, els�v�tve Alan, vagyis terel�t�rsam f�le mellett.
Gyorsan Lola seg�ts�g�re indultam. A p�lya sz�l�n k�zel�tettem meg, ott kevesebbet kellett ker�lgetnem. �ppen a p�ly�t k�r�lvev� sz�les oszlopok egyike mellett haladtam el �s m�r emeltem az �t�met, mikor hirtelen valaki r�m esett. Lel�k�tt a sepr�mr�l, �n meg f�l k�zzel r�gt�n elkaptam a l�b�t. A r�m zuhant illet� szerencs�sen megkapaszkodott az oszlopban, de mindez olyan gyorsan t�rt�nt, hogy m�r nem tudtam felemelni a karom, hogy tomp�tsam az �t�d�st – lefejeltem az oszlop vas v�z�t.
F�jdalmasan felki�ltottam, mik�zben leestem a p�ly�t bor�t� f�be, �gy �t m�ter magasb�l. Azonnal az arcomhoz kaptam mindk�t kezem, �s az oldalamra fordultam. �reztem, hogy a kezem tiszta v�r lesz, �s sajgott mindenem.
- Katie! – hallottam Mr. Gribbin ijedt hangj�t. Egy pillanat alatt ott termett mellettem, let�rdelt �s fel�ltetett. – Te j� �g... – n�zett az arcomra. – J�l van, Katie, nyugalom, semmi baj!
- Semmi? – ny�sz�r�gtem m�g mindig az arcomon tartva a kezeim. K�zben eg�sz kis t�meg sereglett k�r�nk, k�zt�k csapatt�rsaimmal, �s hallottam a sz�rny�lk�d� n�z�k morajl�s�t is.
Mr. Gribbin felnyitotta a mellette l�v� fadobozt, �s egy g�zlapot vett el� bel�le.
- Vedd el a kezed, Katie. – mondta, de �gy �reztem, ha elveszem a kezem, sz�zszor ennyire fog f�jni. – Katie! – Mr. Gribbin szigor�bb hangnemre v�ltott. – Vedd el a kezed. – F�lretolta a kezemet, majd a g�zlapot az orromra, �s a sz�m fels�, felrepedt r�sz�re szor�totta. – Ez az, �gy j� lesz. Nyugalom. – �letemben most v�rzett el�sz�r az orrom. �s azt hiszem, ennyi el�g is volt... A g�zlap r�vid alatt �t�zott. – Az �rd�gbe is... – morgott Mr. Gribbin. - Ez nem akar el�llni. Gyere Katie, �llj fel!
Felseg�tett a f�ldr�l – k�zben intett Sol�knak, hogy szedj�k le az oszlopon cs�ng�t -, sietve h�travezetett a kviddicsf�szerhez, �s le�ltetett egy sz�kre. Egy kicsit sz�d�ltem, de most, hogy le�ltem, m�r jobb volt.
- Ki esett r�b? – k�rdeztem, egyik k�zfejemet az orrom alatt tartva, mik�zben Mr. Gribbin el�keresett valami �veget, benne l�ttyel, �s egy�ttal egy �j g�zlapot.
- Vedd el a kezed. – mondta, mik�zben fel�m fordulva le�lt az eny�m melletti sz�kre, majd a g�zlappal gyorsan felitatta a v�rt az arcomr�l. – Nos az illet�... – kezdte a v�laszt, mik�zben szabad kez�vel az �vegb�l t�lt�tt egy keveset egy poh�rba. - ...egy els��ves fi� volt, aki �gy gondolta, magasr�l szeretn� n�zni a meccset. De csak odaf�nt j�tt r�, hogy � tulajdonk�ppen f�l a magasban. Bep�nikolt – �s leesett.
- Azt vettem �szre... – v�gtam r�.
Mr. Gribbin elmosolyodott, azt�n megcs�v�lta a fej�t.
- F�l perc. – mondta. – F�l percen m�lt a dolog. �ppen az�rt indultam, hogy leszedjem onnan, mikor leesett.
- Gondolta lej�n mag�t�l... – jegyeztem meg.
- H�t igen. – mosolygott Mr. Gribbin. – Ezt idd meg! – tartotta azt�n el�m a poharat. – Eg�sz t�rhet� �ze van, �s ami m�g fontosabb: el�ll�tja a v�rz�st. – Megittam a l�tty�t, �s szinte azonnal �reztem a hat�s�t. – Nem sz�d�lsz? – k�rdezte Mr. Gribbin.
- Csak az el�bb egy kicsit, de m�r nem.
- Biztos?
- Igen. – b�lintottam.
- J�l van. J�rni tudsz, a karod is m�k�dik, ahogy l�tom – szerencs�d volt.
- Katie! – csapatt�rsaim sz�guldottak be a f�szer ajtaj�n.
- J�l vagy?
- Minden ok�? – k�rdezgetett Pat �s Lola, majd a t�bbiekkel egy�tt fogtak bele az es�sem r�szletez�s�be a k�v�l�ll�k szemsz�g�b�l, �s annyira hadartak, meg egym�s szav�ba v�gva besz�ltek, hogy egy mukkot nem �rtettem az eg�sz sz��radatb�l.
- Na �s leszedt�tek azt a f�lesz�t? – �rdekl�d�tt Mr. Gribbin.
- Persze!
- �s j�l megmondtuk neki a magunk�t! – harciaskodott Alan.
- Majd m�g �n is elcsevegek vele... – jegyezte meg Mr. Gribbin, nem t�l sok j�t sejtet�en az els��ves fi� sz�m�ra. – Nagyon nagy a z�r odakint? – k�rdezte azt�n a t�bbieket.
- Nem, csak kicsi. – mondta Pat.
- De el�sz�r �gy morajlott az eg�sz n�z�sereg, mint egy megvadult m�hsereg! – tette hozz� Lola.
- �rtem. – nyugt�zta Mr. Gribbin, majd �jra r�m n�zett. – Na had n�zzem azt a sebet. – szemrev�telezte felrepedt sz�mat. – Aha... J�, �gy l�tom �sszevarrni nem sz�ks�ges.
- Nem t�rt el semmid? – �rdekl�d�tt agg�dva Pat.
- Nem. – feleltem.
- J�ssz vissza j�tszani? – k�rdezte Sol.
- Vissza?! – h�kkent meg Mr. Gribbin. – Sz� sem lehet r�la. A f�szerig �gy kellett elt�mogatni, egy enyhe agyr�zk�d�st biztosan beszerzett.
- Akkor emberh�tr�nyban folytatjuk a meccset?
- S�r�lt j�t�kost nem engedek fel a p�ly�ra, ezt te is tudod, Sol. – felelte Mr. Gribbin.
- Aha... – szontyolodott el Sol. – Pedig pont most elk�lne a teljes l�tsz�m.
- Majd a m�sik csapatb�l is ki�ll valaki. – legyintett Mr. Gribbin, mik�zben fel�llt a sz�k�r�l. – Nah. Menjetek vissza a p�ly�ra, nyugtassatok meg mindenkit, hogy Katie j�l van, azt�n �ltessetek le valakit a m�sik csapatb�l. Mindj�rt megyek �n is.
- Biztos nem j�het Katie? – k�rdezte k�rlel�n Lola. Elmosolyodtam, mert nagyon aranyos hangnemben mondta. Az igazat megmondva m�g k�v�lygott egy kicsit a fejem, de persze vissza akartam menni �n is. Veszt�sre �ll a meccs�nk! �s k�l�nben is, m�r el�g j�l va...
- Nem. – jelentette ki v�glegesen Mr. Gribbin, f�lbeszak�tva gondolataim. – Na sipirc! Hess!
- H�t j�.
- Szia, Katie!
- Jobbul�st! – k�sz�ntek el csapatt�rsaim, �n meg intettem nekik. Azt�n elkomorodva n�ztem, ahogy elindulnak vissza a p�ly�ra, megk�zdeni a gy�zelem�rt – n�lk�lem.
- Itt van �desany�d? – fordult fel�m Mr. Gribbin. Egykedv�en b�lintottam. – J�l van, akkor mindj�rt megkeress�k, azt�n sz�pen hazam�sz. Csak el�bb elpakolok.
Am�g Mr. Gribbin fogta a gy�gyszeres �veget meg az elhaszn�lt g�zlapot, �n fel�lltam a sz�kemr�l, kiss� m�g sajg� t�rdekkel a f�szer ajtaj�hoz s�t�ltam, �s szomor�an b�multam a p�lya fel�, v�llammal az ajt�f�lf�nak d�lve.
- Biztos nem mehetek vissza? – k�rdeztem Mr. Gribbint, tov�bbra is a p�ly�ra szegezve tekintetem.
- �-��, Katie. – hallatszott az elutas�t� v�lasz. – Lefejelt�l egy oszlopot. Egy ilyen s�r�l�st nem szabad f�lv�llr�l venni.
Aff�le t�relmetlenked�-m�ltatlankod� s�hajt hallattam. Ez nem igaz... Egy magasba v�gy� h�lye t�kkel�t�tt miatt nem j�tszhatom v�gig a meccset! Mert az ifi�r magaslati leveg�t k�v�nt! �h...
M�rgemben beler�gtam az ajt�f�lf�ba.
- H�, ajt�f�lfa marad. – dorg�lt eln�z�en Mr. Gribbin, �s hallottam, ahogy mell�m l�p. Elgondolkodva n�zte, amint p�ly�ra visszav�gy� tekintettel meredek el�re. – Hallgass ide, Kate. – kezdte azt�n. – Nem foglak visszaengedni a p�ly�ra. Pl�ne az�rt nem, mivel te egy nagyon elsz�nt j�t�kos vagy, �gy mint a t�bbiek. �s az elsz�nt j�t�kosok azt�n v�gk�pp teljesen figyelmen k�v�l hagyj�k a saj�t testi �ps�g�ket...
- De m�r j�l vagyok! – v�gtam r�, szembefordulva edz�mmel.
- J�l. – ism�telte Mr. Gribbin. - B�vebben: nem j�l.
- Kicsim! – hallottam ekkor anya hangj�t, aki Remusszal a nyom�ban fel�nk sietett az udvar f�v�n. – J�l vagy, kicsim? – k�rdezett agg�dva, mikor mell�m �rt, �s arcomat k�t tenyere k�z� fogta.
- Igen, persze. – mondtam n�mileg ny�g�sen, kicsit arr�bb h�zva a fejem, �gy anya elengedett. Nem vagyok m�r k�t�ves, hogy p�tyolgasson... Vissza akarok menni a p�ly�ra!
- Val�sz�n�leg egy kis agyr�zk�d�sa van, de egy�bk�nt semmi komoly. – nyugtatta any�t Mr. Gribbin. – Illetve van m�g egy: j�t�kelvon�si-t�net. – tette hozz� elmosolyodva.
- Jaj, kicsim... – mosolyodott el anya is. – �gy nem mehetsz vissza j�tszani, m�g valami...
- J�, �rtem... – morogtam, ism�t az ajt�f�lf�nak t�maszkodva �s a p�ly�ra szegezve a tekintetem.
Anya eln�z�n megcs�v�lta a fej�t.
- P�r napig otthon k�ne maradnia. – mondta Mr. Gribbin any�nak. – Ismerem az ilyen s�r�l�seket, fek�dni kell ut�nuk. Egy-k�t nap, �s ak�r m�r j�tszhat is �jra.
- J�, rendben. – b�lintott anya.
- Azt�n meg van ez a gy�gyszer... Megmutatom.
Anya k�vette Mr. Gribbint.
- J� nagyot est�l �m. – l�pett mell�m Remus. – Rossz volt n�zni...
- �t�lni se volt t�l j�... – feleltem, m�r nem annyira morogva, mivel Remus nem p�tyolgat�ssal �s hogy-vagyoz�ssal kezdte.
- A meccs v�g�ig szerintem maradhatsz. Van kedved? – k�rdezte keresztap�m.
- Nincs, �n j�tszani szeretn�k. – feleltem. – Akkor ink�bb menj�nk haza... – tettem hozz�, megint morgol�dva. Ink�bb hazamegyek, minthogy n�zzem, ahogy a t�bbiek j�tszanak, mikor �n nem tehetem...
- J�l van. – Remus gyeng�den megveregette a v�llam. – �lt�zz �t, szerintem.
- J�. – mondtam, majd m�g beler�gtam egy kavicsba, azt�n h�tramentem �tvenni a kviddicsruh�imat.

- H�t ahogyan azt v�dted az szenz�ci�s volt! – mondta Susan Kevinnek.
Mindh�rman az �gyamon �lt�nk, �s a kviddicsverseny r�szleteit id�zt�k fel. Mert ugyan a szerdai meccset v�g�l elvesztett�k, de volt j� n�h�ny izgalmas pillanat a kviddicsh�t alatt.
- De az se volt semmi, ahogy az a hatod�ves fog� elkapta a cikeszt a nyit�meccsen! – mondtam.
- Amelyik v�letlen�l szalt�zott �s talpraesett? – k�rdezte Susan.
- Aha!
- Az is cs�cs volt! – helyeselt Susan.
- Jaj, meg az a sr�c, Katie, eml�kszel? – kezdte lelkesen Kevin. – Amelyik f�lreugrott a k�t gurk� el�l, azok �ssze�tk�ztek, ezut�n a sr�c hirtelen megfordult, elkapta a kvaffot, �s el�re passzolta a m�sik hajt�nak, mik�zben k�rbefordult a sepr�n.
- Jaj, tudom, melyikre gondolsz! – mondtam, majd r�gt�n fel�lltam az �gyamra, �s elkezdtem ut�nozni annak a hajt�nak a mozdulatait. – �gy lebukott, azt�n farolt egyet a leveg�ben, �s...
Benyitott anya.
- Kicsim. – kezdte komoly hangon. – Mister Gribbin azt mondta, ne ugr�lj. Ispot�lyba akarsz menni? – k�rdezte dorg�l�n.
- Nem... – feleltem.
- Akkor fogadj sz�t, �s maradj nyugton v�gre!
- J�.
Anya becsukta az ajt�t, �n meg vissza�ltem az �gyra.
- Ne ugr�ljak, ne ugr�ljak... – morogtam.
- Meddig vagy “�rizet” alatt? – k�rdezte Kevin.
- P�r napig... �s addig vigy�znom kell magamra �s nem ugr�lhatok �ssze-vissza... – ism�teltem unottan-g�nyol�dva Mr. Gribbin szavait.

N�h�ny nap m�lva m�r teljesen j�l voltam, �s a k�vetkez� h�t elej�n elkezdt�k a felk�sz�l�st a k�zelg� �v v�gi vizsg�kra. A h�rek szerint most nehezebb lesz a megm�rettet�s, mint tavaly, mert m�lt �vben figyelembe vett�k, hogy akkor vizsg�ztunk �let�nkben el�sz�r. De most m�r...
- ...komoly m�sod�vesek, �s elv�rom, hogy e szerint teljes�tsenek, tizenk�t�vesek m�dj�ra. – mondta szigor� hangnemben Brake professzor a vizsgah�t el�tti utols� t�ri�r�n.
Kevinnel nagyban b�logatva egym�sra n�zt�nk.
- Bizony. – mondtuk egyszerre, azt�n elvigyorodtunk.
De mire �szbe kaptunk, m�r t�l voltunk k�t h�t �jjel-nappal-tanul�son, �s penn�val a kez�nkben hozz�l�ttunk a t�rt�nelem �r�sbeli feladatokhoz, egy minket nem tan�t� professzor fel�gyelete alatt. Gyorsan v�gigfutottam a feladatokat: �vsz�mok...azokat nemt’om annyira, de nem is olyan fontosak... Nagy Francia Leprik�n-l�zad�s...ezt tudom...ezt is...h���t...m�g a k�z�pkori �ri�sokr�l is tudok �rni...meg ezt is tudom...h�t ezt nem...viszont ezt igen... Nagyszer�, nem olyan neh�z ez.
Visszalapoztam az els� oldalhoz, tint�ba m�rtottam a penn�m... De miel�tt hozz�l�ttam volna az els� feladathoz, �vatosan h�trapillantottam: Joe, Colin �s Bill is a teremben voltak, mivel a negyed�vesek is itt vizsg�ztak. M�g a Bill homlok�n megjelen� m�ly r�ncok er�ltetett agymunk�t sugalltak – ami lehetetlen, mivel Billnek nincsen agya -, addig Joe �s Colin rendk�v�l nyugodtan k�rm�ltek pergamenj�kre. Tal�n t�ls�gosan is nyugodtan...
H�, Chara! – sz�ltam r� magamra, majd visszatereltem gondolataimat a t�rivizsg�ra, �s r�vid bambul�s ut�n v�gre hozz�l�ttam a feladatokhoz.
M�snap a b�b�jtan k�vetkezett, d�lel�tt az �r�sbeli. Azt is egy teremben �rtuk Colin�kkal. �s �k megint olyan fur�n nyugodtan voltak. Miut�n le�ltem az egyik padhoz, �ppen mellettem s�t�ltak el, mik�zben sunyin �sszen�ztek. Azt�n Joe r�m pillantott.
- Szevasz, mazsi! – kurjantotta el mag�t, �s �sszeborzolta a hajam, mik�zben Colin h�travetett fejjel felnevetett bar�tja fantasztikus humorlavin�j�n.
�n meg arr�bb r�ntottam a fejem.
- Jaj, mazsi, ne durcizz! – g�nyol�dott Colin nyifog� hangon.
- Csak �j frizur�t k�sz�tek neked! – kontr�zott Joe, mik�zben egy gyors oldalpillant�st vetett az �res tan�ri asztal fel�. – �s k�l�nben is, Johnny. – v�ltott �lkomolyabb hangra. – Hogy mer�szelsz l�ny l�tedre r�vid hajjal l�zengeni abban az iskol�ban, ahova mi is j�runk? A l�nyoknak hossz� hajuk szokott lenni.
- Nem �rdekel. – v�gtam r�.
- �s sose hordasz szokny�t. – m�ltatlankodott Colin.
- �s nem is fogok. – feleltem.
- Nem, h�t nem. – vont v�llat Joe. – De az�rt csin�lok neked valami �j frizk�t. – tette hozz�, �s �jra elkezdte a hajamat piszk�lni.
- B�k�n hagyn�l?! – k�rdeztem m�r t�relmetlenebb hangon, �s f�lrel�ktem Joe kez�t.
- Na-na-na-na! – sz�lt r�m Colin. – �s igaz�tsd meg a tal�rod, kisl�nyom... – mondta babusgat� hangon, �s a gall�romat kezdte el piszk�lni.
- B�k�n lehet hagyni! – v�gtam hozz�, mik�zben felpattantam a sz�kemr�l.
- B�k�n lehet hagyniiii! – ism�telte Colin �s Joe g�nyol�dva.
- Nagyon puffogsz, �desem. – folytatta Joe, �lszent f�lmosollyal n�zve r�m. ���, ekkora egy barmot...
- �s mondd csak, mazsola, m�g mindig olyan j� vagy p�rbajoz�sban? – k�rdezte Colin vigyorogva. – A m�ltkor nagyon j�l m�k�d�tt a v�letlen�l-var�zsolok-valamit-�s-az-tal�l strat�gi�d! – mondta, saj�t po�nj�n r�h�gve.
Na most... – gondoltam. Meglep�dn�nek, ha r�juk k�lden�k egy k�b�t��tkot...
- Ez az, mazsi. – b�logatott Joe. – Most nem akarsz produk�lni valamit?
- Na gyer�nk! – Colin kikapta a zsebemb�l a p�lc�m, �s a kezembe nyomta.
Vagy csak egy h�tr�ltat�-�tok legyen?
- Jaj, ne b�nts! – dr�m�zott Joe, felemelve k�t karj�t.
- Na de k�rem! – hallottam ekkor egy id�sebb boszork�ny hangj�t, aki �ppen akkor l�pett a terembe. Val�sz�n�leg � a vizsgafel�gyel�.
S�t�tk�k tal�rt, sz�gletes szem�veget viselt, �sz�l� s�t�tbarna haj�t kontyban hordta. Kopog� l�ptekkel az asztalhoz s�t�lt, mik�zben szigor� tekintet�t rajtunk tartotta.
- Mit m�vel, kisasszony? – k�rdezte t�lem. – J�jj�n ide, k�rem.
- Eln�z�st, nem csin�ltam semmit. – mondtam, b�r gondolom a kezemben l�v� p�lca miatt nem volt t�l hihet� a dolog.
- Tal�n nem �rtette el�g vil�gosan, amit k�rtem?
- De igen, csak...
- Kathleen. – szak�tott f�lbe Branden professzor. Teljesen meglepett, hogy ott �ll az ajt�ban, nem vettem �szre. Ny�lv�n �szrevette az idebent zajl� esem�nyeket a nyitott ajt�n kereszt�l. Intett nekem.
- Szia, mazsi! – susogt�k Joe-�k m�zes-m�zos hangon, de egy pillant�st se vetettem r�juk, mik�zben Branden professzor fel� indultam, a teremben l�v�k �rdekl�d� tekintet�t�l k�s�rve.
Te j�, Merlin... Mi volt ez a “Kathleen”? Sose h�vott m�g �gy. Ezek szerint nagyon d�h�s?
- Eln�z�st, Emma. – n�zett Branden professzor a boszork�nyra. – Mindj�rt hozom vissza, nyugodtan kezdhetik a vizsg�t a t�bbiek. – mondta, mik�zben egyik kez�t a h�tamra t�ve kiterelt a teremb�l. Becsukta a terem ajtaj�t maga m�g�tt, azt�n fel�m fordult. - M�gis mit m�velsz, Kate? – szegezte nekem a k�rd�st.
- Semmit. – feleltem. Kicsit viccesnek tal�ltam ezt a f�lre�rt�st, ez�rt egy halv�ny mosolyt nem tudtam visszatartani. De mindj�rt megmagyar�zom.
- Semmit?! Akkor mit keres a p�lc�d a kez...?
- Colin nyomta a kezembe! – v�gtam r�. Branden professzor sz�r�s pillant�st vetett r�m. – T�nyleg, tan�r �r. – folytattam. – Elkezdtek piszk�lni, �s a kezembe nyomta. Nem var�zsoltam.
Hallv�n nyugodt �s cseppet sem menteget�zni pr�b�l� hangomat, Branden professzor �tv�ltott egy bar�ts�gosabb n�z�sre.
- Sz�val... – kezdte, lehalk�tva a hangj�t. – Semmi �tok?
- Semmi. – feleltem.
- J�l van. – s�hajtott fel a professzor. – De ne is legyen! – figyelmeztetett azt�n gyorsan. – Ne felejtsd, hogy titokban tan�talak titeket!
- Szerintem senki se gyanakodna ha...
- Kate. – n�zett r�m Branden professzor. – Nem a gyanakv�s az igazi l�nyeg. Ezzel ink�bb arra akartam felh�vni kalandrav�gy� ifj� lelked figyelm�t, hogy ne p�rbajozz. Adok el�g alkalmat a gyakorl�sra, te is tudod. Ne pr�b�lgasd m�shol a tud�sod. Vil�gos?
- Igen. – feleltem.
- Rem�lem. – mondta Branden professzor, az arcomat f�rk�szve. - Ugyanis kezdesz egyre jobban elkan�szodni. Eddig se volt�l egy kisangyal – Kevinnel az oldaladon -, de az�ta a trollos kaland �ta... – cs�v�lta a fej�t. �n meg f�lmosolyra h�ztam a sz�m. – Na j�, kis bajkever�. Nyom�s befel�. – intett az ajt� fel� Branden professzor, m�g mindig a fej�t cs�v�lva, de halv�nyan mosolyogva.
Mik�zben vissza�ltem a helyemre, el�gedetten nyugt�ztam magamban a Joe-�k arc�r�l lehervad� g�nyos mosolyt, mivel der�s �br�zatomr�l l�tt�k, hogy nem kaptam ki. Kevin kicsit furcs�ll� tekintete mellett, kaj�nul vigyorogva l�ttam hozz� a

kezdet� feladatsorhoz.
Sz�val kezdek elkan�szodni...

                                                                 *****

- Gyermekem laz�ts! �rezd a bens� szemet!
A v�rakoz�k sz�k�n �lve beharaptam az als� ajkam, �s lehajtottam a fejem, hogy Hyacinth professzor ne l�ssa, hogy mindj�rt kit�r bel�lem a nevet�s. Az�rt v�rakoztam a teremben, mint soron k�vetkez� vizsg�z�, mert a professzor �gy gondolta, “ha a gyermekek el�bb a terembe l�pnek jobban r� tudj�k hangolni �rz�keiket a j�sl�s �rz�keny ter�let�re, az apr� jelz�sek hull�maira”.
Most meg ugye a bels� szemekkel volt elfoglalva. Eg�sz pontosan �ppen vizsg�z� oszt�lyt�rsam, a sz�t�ll� f�l� Brad bels� szem�vel.
- Koncentr�lj, gyermekem! �rezd magadban a k�rtyalapok �zenet�t! – duruzsolta Hyacinth professzor. – Mit olvasol ki bel�l�k?
Most lehet, hogy �n vagyok h�lye, de az olvas�shoz nem a k�ls� szemekre van sz�ks�g?... – gondoltam der�sen.
- ������hm... – Brad megigaz�totta n�h�ny g�nd�r hajtincs�t, �s �sszer�ncolt homlokkal b�multa az el� ter�tett k�rtyalapokat. Hozz� kell tegyem, az eg�sz oszt�ly a k�rty�b�l j�sl�st ut�lta a legjobban, mert a teaf�b�l m�g ki lehet hant�zni valamit, de Hyacinth professzor szinte eg�sz defin�ci�kat magoltatott be vel�nk az egyes k�rtyalapok jelent�s�t illet�en, �s az � szavaival �lve: “Ezek pontos ismeret�t elv�rom �s szigor�an megk�vetelem!”
�s h�t �gy n�z ki, Brad nem tanulta meg a defin�ci�kat. Na j�, rendben: Brad se...
�s ahogy Brad tudatlans�ga lassan tudatosult Hyacinth professzor bels� szeme el�tt, k�ls� szemei f�l�tt egyre m�lyebb homlokr�ncok jelentek meg.
- Sz�val... sz�val... ez a lap azt jelenti, hogy... – kezdett el hadarni Brad, megel�zv�n a “Hyacinth professzor” n�ven ismert vulk�n kit�r�s�t. - ...hogy... Ez a hal�l jele!
A r�ncok hirtelen kisimultak Hyacinth professzor arc�n, �s kedves mosoly tudatta Braddel: helyes a v�lasz.
- �gy van, gyermekem. – mondta a professzor. – Teh�t az unokan�v�red, akinek nev�t kiolvastad az egyik k�rtyalapb�l, valamikor az elk�vetkezend� t�z �vben meg fog halni.
Az elk�vetkezend� t�z �vben. – ism�teltem magamban. – H�t meg el�bb-ut�bb mindenki...
- Mehetsz, gyermekem.
Brad fel�llt a cs�ppnyi asztal mell� tett b�rbor�t�s� babzs�kr�l, �s elindult kifel�, �n meg fel�lltam a sz�kr�l.
- Bl�ff volt. – s�gta oda nekem halkan Brad, mik�zben elment mellettem.
Elfojtottam a r�h�g�st, majd miut�n Brad kiment, Hyacinth professzor r�m n�zett.
- J�jj.
J�jj. �des j� Merlinem, csak ezen az utols� vizsg�n legyek v�gre t�l... – gondoltam s�hajtva, mik�zben a professzor mell� l�ptem.
- Te vagy a tizedik a n�vsorban. – kezdte a professzor. – Sz�p, kerek sz�m. �gy v�lem a teaf� illik hozz�.
�gy h�t let�rdeltem ahhoz a kisasztalhoz, melyen �t cs�sze �llt k�rben, aljukban teaf�vel. – V�lassz egyet! – mondta Hyacinth professzor, mik�zben let�rdelt mell�m.
R�vid gondolkod�s ut�n magam el� tettem a legt�volabbi cs�sz�t.
- �, sz�val t�voli c�lok�rt k�zdesz. – kezdte el a professzor tetteim misztikus magyar�zat�t, mik�zben ut�nam k�vetkez� oszt�lyt�rsam, Kirby l�pett a szob�ba, �s �lt le a sz�kre, amin az el�bb �n foglaltam helyet. Most rajta volt a vigyorg�s sora, �s ezt nem is felejtette el...
- Mit l�tsz benne? – terelte vissza elkalandoz� figyelmemet a cs�sze fel� Hyacinth professzor.
- H�t... – Belen�ztem a cs�sz�be. M�gis mit l�tn�k? Teaf�vet. Tulajdonk�ppen bemondhatn�m ezt is, de nincs kedvem szemtelenked�s�rt begy�jteni egy Borzalmast...
- Mondd csak, b�tran! Hallgass a bens� szemedre, az el�rulja a v�laszt. - buzd�tott a professzor.
- H�t... – kezdtem megint. - ...ez...olyan...mint egy...felh�. – b�ktem ki v�g�l.
- A felh� bonyolult jel, mindig van k�s�r�je. Mit l�tsz m�g?
- Egy...mancsnyomot. – mondtam. �s t�nyleg, a teaf� mancsnyomot form�zott. B�r ez olyan mancsnyom volt, hogy ak�r egy tint�s�veg ki�ml�s�t is megj�solhattam volna bel�le...
- Igen, gyermekem? – k�rdezte izgatottan Hyacinth professzor. – Add k�rlek a kezed! - El�ny�jtottam a tenyerem, a professzor pedig egyik tenyer�t az eny�mre helyezte, majd lehunyta a szem�t. A szemem sark�b�l l�ttam, hogy m�r Kirby nem vigyorog, s�t, �rdekl�dve figyel.
A terem fal�n�l sorakoz� hossz� gyerty�k l�ngja megrebbent, mikor Hyacinth professzor �jb�l megsz�lalt.
- T�l a leghosszabb f�nyen, mikor a Hold nem ragyog az �gen, kezedben tartod majd a rem�nyt...

- ...mit a sz�l sodort fel�d. – fejeztem be imm�r sokadszorra Hyacinth professzor szavainak felid�z�s�t, mik�zben egy chiptoni kisvend�gl� fel� l�pdelt�nk bar�taimmal, Kevinnel, Stanley-vel �s Susannel, a macskak�ves utc�n.
- Hm. – �llap�totta meg Stanley.
- Mi az, hogy “leghosszabb f�ny”? – merengtem.
- Dunsztom sincs. – felelte Kevin.
- �, ne foglalkozz vele Katie! – legyintett Susan. – Tudod, milyen a j�sl�s...
- Jah. – b�lintottam. De nem tudtam nem foglalkozni vele.
K�zben meg�rkezt�nk az �j vend�gl�h�z, a Var�zsfalathoz. M�r k�v�lr�l is j�l n�zett ki, h�t m�g az az �nycsikland� s�ti- �s karamellaillat, ami ki�ramlott a nyitott ajt�n kereszt�l az utc�ra.
A hatalmas ablakokon �t l�ttuk, hogy bent k�l�nb�z� m�ret� asztalok v�rt�k a vend�geket, de le lehetett �lni a pultn�l is. Az �sszes berendez�si t�rgy egyszerre mutatott r�gies �s �j von�sokat is.
Bel�pt�nk, k�rt�nk a pult m�g�tt �ll� kedves, szak�llas var�zsl�t�l n�gy poh�r t�klevet meg egy t�l csokis finoms�got – t�bbek k�z�tt puffancsot �s csokib�k�t -, azt�n letelepedt�nk az egyik asztalhoz a helyis�g sark�ban.
A t�klevemet kortyolgatva ism�t a versik�n kezdtem el gondolkodni. “Kezedben tartod majd a rem�nyt”. A rem�ny sz�r�l nekem egyb�l apa ugrott be... Ezt a n�gy sort �n r�gt�n arra �rtelmeztem, hogy nemsok�ra...tal�lkozom ap�val. Nem tudom, mi�rt, hisz a fel�t se �rtem, hogy mit jelent. De azt tudom, hogy szeretn�m, ha ezt jelenten�... Akkor v�gre kider�lne, hogy...
- Kate! – Susan hangja, �s egy az arcomra ugr� csokib�ka r�zott fel gondolataimb�l. – Jaj, ne haragudj! – nevetett Susan, kez�ben a csokib�ka �res doboz�t tartva, mik�zben �n nyakon cs�ptem az �nyencs�get, miel�tt mindenkit �sszeken csokival. – Edd meg nyugodtan. – mondta Susan.
- K�sz! – Susannek nem kellett k�tszer mondania.
A pattog� �nyencs�g kis attrakci�ja ut�n gyorsan megindult a vid�m besz�lget�s. Kifigur�ztuk tan�raink st�lus�t – egyik�j�ket sem k�m�lve -, tov�bb� sz�ba ker�ltek Joe-�k is.
- Szia! – mondta Kevin bamba k�ppel, rendk�v�l sok �rtelmet sug�rz� arccal, egyik ujj�val felnyomva orr�t malacorrnak – ez akart Bill lenni.
- Hell�, mazsi, h�hh! – kontr�zott r� Stanley, Joe-t ut�nozva.
- Nagy a para, �reg? He? – kezdtem el �n is a vag�nykod�st, �gy t�ve, mintha egy tal�rt tartan�k egyik kezemmel, �tvetve a v�llamon – ez volt Colin ismertet�jegye.
- Asziszed men� vagy? - k�rdezte Susan szint�n Colin st�lus�ban. - Pedig az �n vagyok!
Miut�n ilyen nagy �sszhangban elsz�n�szkedt�k a suli nagymen�it, kit�rt bel�l�nk a r�h�g�s.
- T�nyleg, hallott�tok? – k�rdezte izgatottan Stanley.
- Aha...
- H�t persze... – b�logattam nagyban Susannel, Stanley rendk�v�l pontos k�rd�s�re.
- De mit is? – �rdekl�d�tt Kevin.
- Joe �s Colin pusk�ztak. – jelentette be el�gedetten Stanley.
- Mi?! – k�rdezt�k egyszerre.
- A vizsg�n? – h�ledezett Susan.
- Ott �m! – b�lintott Stanley. – Valami nagyon ritka, de nem t�l bonyolult b�b�jjal pr�b�lkoztak. A gond csak az volt, hogy az egyik �r�sbelit Branden professzorn�l �rt�k... Azt hitt�k t�lj�rhatnak az oszt�lyf�n�k�nk esz�n... �gyhogy most p�tvizsg�zhatnak sz�pen a ny�ron...
- Juh�! – rikkantott Kevin, majd felemelte a pohar�t. – Igyunk Branden professzorra!
- A professzorra! – csatlakoztunk hozz� sietve Susannel meg Stanley-vel, �s koccintottunk.
M�g p�r �r�ig elh�ly�skedt�nk, majd mikor m�r j� f�l�r�ja nevetg�lt�nk az �res t�l �s az �res poharaink mellett, mind a n�gyen hazament�nk.
- Szia, kicsim! – fogadott otthon anya. – Na hogy ment?
- Eg�sz j�l. – feleltem t�m�ren, majd t�sk�mat ledobtam a l�pcs� alj�ba, �s bementem any�hoz a konyh�ba. �ppen eb�det k�sz�tett. – Szerinted mit jelent az, hogy...? – kezdtem k�rdezni.
- Cip�t le. – szak�tott f�lbe anya. – A konyh�ban nem m�szk�lunk koszos cip�vel.
Gyorsan ledobtam a cip�m az el�szob�ban, azt�n visszamentem.
- Mit akart�l k�rdezni? – �rdekl�d�tt anya.
- Szerinted mit jelent az, hogy “leghosszabb f�ny”? – k�rdeztem, mik�zben le�ltem a konyhaasztalhoz.
- Leghosszabb f�ny? Hm... – gondolkodott el anya. – Tal�n... valami csillagra vonatkozik, vagy... h�t nem is tudom... Esetleg...a nappal hossz�ra is vonatkozhat. Mi�rt?
- Semmi k�l�n�s. – vontam v�llat. – Csak a vizsg�n hallottam egy ilyen furcsa j�slatot.
- Ja �rtem. – Anya elmosolyodott. – Azt hiszem a j�slatokat m�r el�gszer t�rgyaltuk...
- Igen... – mondtam nevetve.
- Tess�k, itt az eb�ded. – Anya el�m tett egy t�ny�rt. amin egy �nycsikland� csirkecomb g�z�lg�tt f�tt rizs t�rsas�g�ban. – J� �tv�gyat!
- K�szi! – Azonnal hozz�l�ttam.
- Na de m�gis. – kezdte anya. – Hogy siker�ltek azok a vizsg�k.
- Szerintem j�l. – feleltem. – De h�tf�n majd megkapjuk az eredm�nyeket.